Amikor kicsi voltam, sokat jártunk át nagymamámhoz, hogy segítsünk neki: fát vágtunk, szenet hordtunk be, vizet hoztunk. Ez utóbbit azért is, mert nem volt fürdőszobájuk. Bár most, hogy visszaemlékszem, mintha egy falicsap lett volna. Nem baj, a lényeg úgyis a lavór. Abban mosakodtak. Soha nem tudtam elképzelni, hogy a fenébe csinálják, hogy "tetőtől talpig beleférnek". Most pedig magam is ezt gyakorlom.Van egy kis kádunk (eredeti funkciója szerint műanyag lavór), amit még Panninak vettünk születésekor, s amiben immár a féléves Donátot sem tudjuk úsztatni. Csak felhúzott lábakkal fér el benne. Na, ebben fürdünk most mindannyian. Persze nem egyszerre, az maga lenne az irrelevancia, de külön-külön se semmi. Habtestem megmosása nem egyszerű feladat egy félig szétvert fürdőszoba fehér tálacskájában.
Nagyon várom, hogy befejeződjön a zuhany újjáépítése, amire csak azért van szükség, mert egy pancser anno nem bírta rendesen megcsinálni, s már félév után jelentkeztek a pusztulás jelei. Most Gabin a sor. Így legalább tuti jó lesz, amilyen maximalista. Csak szegénynek se ideje, se kedve. A betonozáson viszont túl van, most már "csak" a java van hátra. Éljenek a rómaiak! Mihamarabb áldozni akarok tudományuk oltára előtt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése