Akár hányszor nekikészülök, hogy végre írok, mindig közbejön valami. Most is hamarosan felébrednek a törpök. Ugyanakkor annyi jogos szemrehányást kaptam, hogy muszáj valamit alkotnom.
Nehéz volt az eddig eltelt időszak: Panni újra nem eszik, csak az állandóan favorizált dolgokat, frusztrált, fél. Kell egy pszichomókus. Az oviban, ahová secperc alatt beszokott, biztosan van. Felkeresem, mert nagyon aggódom érte. Magunkat Gabival rendbe tettük, nem gondolom, hogy itt lehet a hiba. Donát születése is biztosan befolyásoló tényező lehet, de annak már több mint 14 hónapja. Sokat sírok, mert a kedvenceinek is hátat fordít olykor a leányzó...
Ami viszont jó hír, hogy ismét tanárként dolgozhatok: Újpalotán tanítok SNI-s és HHH-s gyerekeket. Nem egy leányálom, de a kihívás érdekes. Jó pár autistám, mutizmusosom, epilepsziásom és hátrányos gyerekem van. Mindenki, akit tanítok, problémás. (Kellett nekem ebből szakdogáznom?!:))
Hogy miért kell nekik németül tanulni? Jó kérdés. Utánaolvasva a témának azt találtam, hogy az idegennyelv tanulása segíti a személyiségfejlődésüket és tágítja a világukat. Nap mint nap azon agyalok, mit hogyan lehetne megtanítani nekik. Még csak három napja dolgozom, de eddig sikernek könyvelem el ezt a pár órát. A neheze még hátravan.
Gabinál szintén egy fokkal jobbra fordult a világ, hét év után végre teljes állásban van a Madáchban, így nem kell ingáznia, s a fizuja is valamivel több. Lassan jobb lesz minden.
Doni bölcsizik ezerrel: Kati nénit ő is imádja, s viszont. Nagyon hálás vagyok, hogy mindkét gyerkőc jól érzi magát a bölcsi/oviban. Ha nem így lenne, nehezebben menne a visszaállás. Nagyon jó érzés, hogy úgy mehetek dolgozni, hogy ők tényleg jó helyen és jó kezekben vannak.
Hajnalban kelünk, hogy háromnegyed hétkor (legkésőbb) már el tudjak Donáttal indulni. Minden nap nyolckor kezdek, s a suli a 15. kerületben van. A bölcsivel együtt egy óra járás, ami nem is olyan vészes. Hétvégére persze jól elfáradok, de ahogy észrevettem, a picik is, így akkor legalább ők sem kukorékolnak annyira korán. (A fél hét még tűrhető....)
Az angolt egy időre félretettem, amíg teljesen belerázódok ebbe az új pedagógiai helyzetbe, meg még a magánjaimnak is meg kell találnom a helyet. Nem lesz könnyű, jó párszor fél négyig, háromnegyed háromig órám van. Utána irány a kicsik összeszedése. Estére pedig már nem tudok bevállalni senkit, mert Panniék mellett lehetetlen volna. Még.
Szerencsére jól át tudtuk szervezni az időbeosztásunkat, s Gabi is, ahol csak tud, segít. Nagyon hálás vagyok Neki érte.
Még egyszer bocs mindenkitől, igyekszem többször jelen lenni.