elmerültem gondolatban leültem a kockakőre nem találtam követőre
sokan vagyunk egymagamban beszélgetek pont alattam fekszem én is rámragadt a kekszes fétis


2010. április 3., szombat

Első napok itthon

Elmentünk reggel a gyógyszertárba, s ott tudtam meg, hogy most már Demecserben is van gyermekorvosi ügyelet. Anyuék elfelejtettek ez ügyben tájékoztatni minket.... Pannit elvittük, a doki szerint az antibiotikumos kúra mellékhatására bakteriális fertőzés alakult ki. Írt fel kenőcsöt, amit majd Ciláék hoznak, mert Demecser akkora világváros, hogy szombat 10 után már nincs gyógyszertár........... A vizeletét is megnéztük, tök tiszta, tehát a veséjével gond nem lehet, de a doki kér egy labort is, amit majd kedden próbálunk elintézni.
Ha már Ciláékat említettem: teljesen ki kell használnom, hogy debreceniek, és hogy van autójuk. A kenőcsön kívül velük hozatok temperát és filctollat is, mert hogy az sincs itthon (hogy hová tűntek?!), s a papírbolt is zárva persze. De legalább van ilyen bolt. Sokáig még az sem volt. Szépen, tényleg nagyon szépen fejlődik Demecser, de azért kár őt városnak hívni. Ma pl. az ABC-ben kártyával fizettem (pont mától lehet...), és elég nehezen akarták elfogadni, hogy van olyan kártya, amihez nem kér PIN-kódot a terminál. Aztán az volt a legnagyobb gond, hogy hogyan fogja az egyik kasszás a standolást megoldani, ha a lehúzó a másik kasszánál van. Miért nem tartanak a bevezetés előtt továbbképzést, vagy ilyesmit? Ez annyira jellemző Mo-ra. 
Itt van pl. az integrált oktatás, meg a kompetenciaalapú tanítás kérdése is (ugye, ezek a diplomatémáim): Papíron már minden létezik, kompetenciaalapúan és integráltan oktatunk, csak senkit sem képeztek még erre ki, s akik a főiskolán végre ilyen jellegű tanárképzésben részesültek, még nem kerültek ki az egyetemről... (Első este itthon pont ezekről a kérdésekről vitatkoztunk apuval több órán át. Életemben nem vittem még végig vele egy vitát sem - vagy mert nem voltak ellenérveim, vagy mert feladtam -, most azonban sikerült. Apró örömök az életben...)
Persze tanulni még nem kezdtem el itthon, de majd holnap vagy este vagy valami. Erőt gyűjtök. Meg még volna mit írnom a blogba Ausztráliába kivándorolt ismeretlen sógornőm blogbejegyzésével kapcsolatban, de össze akarom szedni a gondolataimat. A téma, hogy miért is menetek ki. Akit érdekel, addig is elolvashatja a legutóbbi "Tiszta vizet a pohárba" vagy valami ilyesmi című írását a www.csaszarok.blogspot.com oldalon. Ki is teszem az OLVASNIVALÓK oldalamra, ha úgy egyszerűbb. Elgondolkodtató és számomra kissé nevetséges.

2010. április 2., péntek

Végre itthon, ám mégsem lehetek felhőtlenül boldog, mert Doni még mindig erősen náthás, és most már köhög is, Panni pedig val'szín' jól felfázott. Egy hete panaszkodik, hogy csíp a puncija, de nem akkor, amikor pisil, hanem csak úgy, "nyugalmi állapotban". Bevallom, nem mindig hittem, hogy tényleg így van, de figyelgettem, vizsgálgattam őt. Egész máig semmi látható tünet nem volt, ma azonban már vérszerű folyadék volt a bugyijában. A hasát is fájlalja egy hete. Most utánanéztem, a kettő között van/lehet összefüggés. Holnap beszélek a védőnővel, mert keddig biztosan nincs doki. Mindenesetre ma kamillában fürdött, s megfogadom a netes tanácsokat, miszerint igyon jó sokat. Nem akarom, hogy emiatt (miattam?) később komolyabb baja legyen.Viszont, hogy Donit miért nem tudom még mindig rendbe tenni, rejtély.3 hete voltunk az orvosnál (kb.), végigszedte az antibiotikumot, de szinte semmi javulás. Most elkezdtem homeopátiázni, hátha ez meggyógyítja. Kicsi ördögfióka, enni sem tud rendesen, és ma délután nagyon bágyadt volt. Szóval jól indul a húsvéti kikapcs. Igaz ugyan, hogy a vonatút fantasztikus volt: soha nem voltam még ennyire büszke a gyerekeimre. Olvasgattunk, beszélgettünk, kártyáztunk, a picik aludtak is, vagyis minden ideális volt. Semmi hiszti, semmi zokszó. Jó volt anyának lenni! (Még három újságcikkre is futotta!!!)
Itthon pedig a nővérem meglepett minket 6-7 zsák ruhával (turit kellene nyitnunk), amiből jó pár cucc jó rám, és a gyerekeknek is jutott egy halom: öt-hat éves korukig el lesznek látva. Egyedül a cipőkkel nem végeztem még, az holnapra marad. Különszedtem Hugiéknak is vagy három zsákkal, meg az unokahúgomnak is. Sőt Gabinak is csurrant cseppent. Az egyik pulóver tiszta Kurt Cobain-feeling. Drága jó tiniévek! Nem engedem, hogy levegye magáról ezt a csíkos szerelést!:) 
Hát, gazdag az idei nyuszi!

2010. március 30., kedd

Olvasók és címek

Egyre többen olvassátok, amit összeírogatok, ez tök jó. Legyetek kedvesek "rendszeres olvasónak" feltüntetni magatokat, mert mégis csak jól mutat egy nagyobb szám a rovatban. Aki megjegyzést szeretne küldeni, a bejegyzések után a "megjegyzés"-re kattintva megteheti, így nem kell külön az iwiw-en, vagy a freemail-en szenvedni. Persze, ha diszkrét, az más, az mehet "privibe" (mennyire undorító ez a szó, vetekszik a "pari"-val...).
Ja, Doni hányt az éjjel, jól ránk ijesztett. Aztán rájöttem, hogy órák óta nem tudott büfizni, az volt  a baj.  Most már olyan vigyori, mint mindig. Mellékelek is egy képet a családról.
(Családról jut eszembe: sógornőm sokszor azért nem ír a blogjába, mert nem tud címet adni a mondanivalójának, és akkor inkább bele se fog... Mi van?! Címet én mindig utólag adok, hiszen annak az egész sztori lényegére kell utalnia. Ha nem alakult ki még végleg a fejemben, mit is akarok írni, max. műhelycímet írok, bár ez egy blognál feleslegesnek minősíthető. Meg egyébként is, ha van mondanivalóm, cím nélkül is jó. Ne  a címhez akarjunk már történetet kreálni. Szóval akkor hol is itt a probléma?)
Ja, az ígért kép:

2010. március 29., hétfő

Mizéria

Ezer éve nem írtam, pedig mozgalmas időszakon vagyunk túl. (Vagy éppen ezért?) Az elmúlt két hetet egy sor gyerekbetegség, idegőrlés, gázcsekk-őrület jellemezte, de mostanra rendeződtünk valahogy. Először Doni robbant le, aztán Panni volt nagyon rosszul, úgyhogy két gyerkőccel voltam itthon 8 napig bezárva. A szakdogával persze nem tudtam foglalkozni, annál inkább húsvéti dekorációs tevékenységekkel. Ha diplomám nem is, szép papírtojásaink, tyúkjaink lesznek/ttek... (Meg rengeteg gyurmaállatka...)

Ráadásul a betegség a kicsiket is megviselte, Panni soha nem látott hisztirohamokban élte ki magát, hányásig fejlesztve a dolgot, s mindehhez még tanítanom is kellett majd' minden nap. Mert hogy beindultak a tanítványok, hétfő kivételével naponta van egy-egy (pénteken három is). Ez persze jó, csak nem volt egyszerű a picik mellett. Mama két délután eljött segíteni, ez könnyebbség volt, most pedig már újra minden a régi: bölcsi, klub.
A gázcsekk is "vicces" volt: tavaly 8 hónapig nem fizettünk, mert előző éven rengeteg túlfizetésünk volt (csak így magyarosan), aztán a maradék négy hónapra valamennyit megállapítottak (hogy hogyan, azt nem tudom), erre most jött egy kompenzáció 52000 forintról. (Köszi Mama!) Éljen a kedves Gázművek! Megpályáztam náluk egy állást, reménykedjenek, hogy ne kerüljek oda!:)
Ám legalább a szomszédokkal egyre jobb a kapcsolatunk. Lomtalanítottak, és Viki megdobott 8 pár cipővel (gyönyörű női lábbelik). Mind Ciláé lesz, mert én nagyobb lábon élek, csak azt nem tudom, hogyan juttatom el őket Debrecenbe. A vonaton még azt hinnék, piacozom... Szóval Hugica, gyere ide, és vidd el, s mellesleg nézd meg a fürdőnket,
mert hogy
tegnap végre beruháztunk a fürdőszobába egy szekrényre - igazság szerint könyvespolcra -, így majdnem két év után 90 %-ban elkészült  a fürdő. Már csak a WC, a konyha és az előszoba van hátra. Meg az ajtók és a falak:) Előbb-utóbb...
Most azért jó. Sokat voltunk négyesben, itt a tavaszi szünet - legalább is félig, mert Lőrincen még van Gabinak órája a héten, de aztán irány Demecser!!!!!!!!! Reszkess Szibéria, és süss fel nap! Támad a  "Doni -kozák"!

2010. március 10., szerda

Most egykicsit hosszabban, mert van időm...

Hosszú idő óta először végre haladtam a szakdogámmal, erre, hogy jól lelkifurdalásom legyen, a másik mentorom is megszólalt  a freemailen keresztül, érdeklődve, mi lesz már a másikkal. Őszintén megírtam neki, hogy azzal egy kicsit később szándékszom foglalkozni. Lesz, ami lesz. 
Közben így március idusa felé, mintegy forradalmi ajándékként megkaptuk utolsó jegyünket is az előző félévből. Azon gondolkodom, hogy visszaírok a tanárnak, mégis hogyan gondolta ezt. Nem elég, hogy nem tudja bevinni az érdemjegyeket a neptunba, mert az már rég lezárt, de közszemlére teszi a dolgozataink eredményét, s azok szöveges értékelését egy körlevélben. Nem mintha zavarna, hogy mit olvasnak az enyémről a többiek, de mi közöm nekem az övékéhez, vagy fordítva?! Ez már posztgrad.képzés, kérem! Ezek után vicces volt az a felszólító levél a Corvinustól, amiben követelik, hogy fizessem már be a tandíjat, különben törölnek a névsorból. Kész őrület: két éve járok ide, minden félévet diákhitelből finanszírozok, ami mindig egy hónap késéssel érkezik az egyetemekhez. Tavaly el akartam a Corvinussal intézni, hogy a Diákhitelközpont egyenesen hozzájuk utalja a pénzt, de azt mondták, hogy még csak most csatlakoztak ehhez a rendszerhez, így nem tudják, milyen papírt is kellene ez ügyben kitöltenem, vagyis hagyjuk a fenébe, fizessek, amint megjön a lé, mint mindig. Most meg kibuknak 10 nap késésre. (A diákhitelt 15-én utalják...) Írnom kell nekik egy szép levelet, hogy ne zárjanak ki. Nagyon jó kis levél lesz, csak legyen rá időm! Ha én volnék az egyik Lumnitzer, és nem kajában, hanem egyetemben utaznék, most klassz kis kritikát jelentetnék meg egy újságban. Ennyit a suliról. 
Gázabb, hogy Doni ma elég rosszul volt: egy kis láz, egy kis hányás, rengeteg orrváladék (csak hogy ne legyek gusztustalan). Nem győztem szívni az orrát, ő meg nem győzött sírni emiatt. Estére jobban lett, főleg mikor kimondtam a varázsigét: "Apa és Panni mindjárt itthon lesznek!" Rögtön rávágta, hogy "ADA", én pedig annak rendje és módja szerint elolvadtam.
Az új tanítványt is a nátha ellenére mosollyal és érdeklődéssel fogadta, ezért újdonsült diákom - rendőri nyelven nevezzük csak J.Barbarának - néha elveszítette a fonalat, olyan szemtelenül édesen és lázasan (!:)) nézte őt Donát. Asszem Barbival is jól megleszünk. Eddig megérte őt bevállalni.

2010. március 8., hétfő

Vasárnap

A vasárnapra virradó éjszaka pocsék volt: Doni kétszer, Panni viszont háromszor ébredt. Hulla voltam, de a legrosszabb az volt, hogy Panka végül  hányással is nyitotta a napot. Önző módon a második gondolatom az volt, hogy akkor nem mehetünk Koriékhoz bulizni. Aztán kiderült, hogy csak jól elrontotta a gyomrát tepertővel (az apjával délután befalatoztak, míg én sütöttem...), s mikor megtudta, hogy ágyban kell maradnia, mindent megtett a gyógyulásért. Szerencsére délutánra sokkal jobban lett, így elbékávéztunk Szonja-köszöntésre. Istenieket ettünk, a diétát persze evégett jól fel is függesztettem (bár amúgy is azt kell, mert elfogy a pénz), egyedül azt sajnáltam, hogy beszélgetni szinte nem is volt időm senkivel. Úgy tervezem, valamikor egy egész napra átmegyek gyerekestől, ha befogadnak:) Mindenesetre jól esett kikapcsolódni: Rékáék elbabáznak, én meg pihenhetek majd. Puszi nekik érte előre is:)

2010. március 6., szombat

süti-bók

Ma majd egész nap az ágyat nyomtam. Ugyan nem önszántamból, vagy mert végre kaptam egy kis szabit, hanem az a fránya köhögés ennyire letepert. Persze ez így is csak két óra plusz alvást jelentett, hisz míg Gabi az ebédet csinálta, a gyerekek rajtam lógtak. S persze (még egyszer), Doninak is ilyenkor kell a legtöbbet a pelusba eresztenie, hogy még véletlenül se lehessen csak úgy nyugodtan henteregni. Délutánra viszont összeszedtem magam, nekiálltam Szonjababának nyakláncot sütni, hogy a holnapi szülinapi zsúron már azt viselhesse... vagy megehesse, elvégre is két éves nő lesz a keresztlányunk. Panni is ezerrel segített a sütésben, s megalkotta a maga egyedi sütikreációit. Ha lesz időm, felrakom róla a képet. A nyaklánc amúgy alakítható, én kutyát is tudtam belőle csinálni:)
De amiért most írok az tulajdonképpen egy iwiwes levél egy régi ismerőstől, aki olyan sok jót "zúdított" rólam a nyakamba, hogy a bókoktól szép lassan elolvadtam (köszi Ervin, majd megmondom az uramnak, hogy ő is tudja, milyen mázlista...).