Ma majd egész nap az ágyat nyomtam. Ugyan nem önszántamból, vagy mert végre kaptam egy kis szabit, hanem az a fránya köhögés ennyire letepert. Persze ez így is csak két óra plusz alvást jelentett, hisz míg Gabi az ebédet csinálta, a gyerekek rajtam lógtak. S persze (még egyszer), Doninak is ilyenkor kell a legtöbbet a pelusba eresztenie, hogy még véletlenül se lehessen csak úgy nyugodtan henteregni. Délutánra viszont összeszedtem magam, nekiálltam Szonjababának nyakláncot sütni, hogy a holnapi szülinapi zsúron már azt viselhesse... vagy megehesse, elvégre is két éves nő lesz a keresztlányunk. Panni is ezerrel segített a sütésben, s megalkotta a maga egyedi sütikreációit. Ha lesz időm, felrakom róla a képet. A nyaklánc amúgy alakítható, én kutyát is tudtam belőle csinálni:)
De amiért most írok az tulajdonképpen egy iwiwes levél egy régi ismerőstől, aki olyan sok jót "zúdított" rólam a nyakamba, hogy a bókoktól szép lassan elolvadtam (köszi Ervin, majd megmondom az uramnak, hogy ő is tudja, milyen mázlista...).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése