Mindig azt hittem, hogy grafomán vagyok, mégis olyan nehezen esik leülni a gép elé írni. Nagyon fáradt vagyok. Egy hétig kórházban voltunk Donival, mert a kedves háziorvosa félrekezelte: három (!) antibiotikummal kísérletezett rajta (vizsgálat, értsd labor nélkül), s csak a Heim Pálban (HPK) derült ki, hogy vírusos eredetű a torokgyulladása, nem bakteriális. Meg is egyeztünk Gabival, hogy most váltunk orvost, s a sors is így akarja: elhagyja a körzetünket! Szóval egy hét bennfekvés után hazajöttünk, másnap pihi még itthon a kicsinek (én mentem melózni), csütörtökön bölcsi. Végighányta.... Én is. Valami újabb vírus. Két nap halál után már jól vagyok, Doni egy nap alatt kiheverte. Most lett nagyon elegem - immáron századszorra - Budapestből, ebből a vírusközpontból. Ráadásul a suliban (NOK) is felírtak későnek (4 perccel háromnegyed után értem be, egészkor kezdődik az óra...), anélkül, hogy megkérdezték volna, van-e valami gondom, ami miatt nem értem be időre. Örültem, hogy nem okádtam le az ih-t, de ez senkit sem érdekelt. Hol van a kollegialitás? Börtöntöltelék, veszélyeztetett 100 kilós gyerekekkel harcolunk nap mint nap, s a vezetésnek az a legfontosabb feladata, hogy minket büntessen. Kibuktam. Két hónap alatt annyit öregedtem ebben a suliban, mint 10 év alatt sem, s tessék! Szép tészta. Hát ennyi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése